Napló
2023. 01. 10. 19:06
Kávé, Joe Dispenza, meditáció
Este beadtunk egy kis ízelítőt a következő könyvemből két kiadónak. Izgatottan várom a válaszukat, ami lehet, hogy csak 3 hónap múlva érkezik meg, vagy soha, ha nem tetszett nekik. Most sokkal kevesebb olyan kiadót találtam, akik varnak írásokat.
Gyönyörű napsütés volt ma is.
Itt sok olyan rész van, ahol teljesen kiépítették az infrastruktúrát az építendő ingatlanok részére, járda, bicikliút, út, csatorna, víz, villany, esetenként öntözőrendszer a sétányra ültetett fákhoz. Minden készen várja az építkezést, hogy utána csak rá lehessen kötni a házakat. Ezen a részen, ahol mi szeretünk sétálni, már elég régen készen van, de a házakat nem kezdték el építeni, és a természet kezdi visszahódítani a területet. Tavaly itt láttunk teknőst is kétszer, pontosabban Buci kutyánk találta meg. De ma nem volt szerencsénk.
Ezen a fotón látszik, hogy már az út kellős közepén úgy megtelepedett a vegetáció, hogy valaki kis lépőköveket rakott le, mert amikor esik, ide gyűlik a saras víz.
Itt egy levendula, amelyik nem akart a többiekkel egy sorban lenni a járda mellett, ezért inkább szépen az út közepén pompázik.
Főztem, pakolásztam, a férjemmel néztünk valamit, és már vége is a napnak.
Sokan hadilábon állnak a meditációval. Nekem is sokáig nehezemre esett, mert nem tudtam hosszú ideig nem csinálni semmit, mert mindig járt az agyam, hogy mit is kéne csinálnom ahelyett, hogy itt ülök vagy fekszem.
Deepak Chopra ad erre egy egyszerű, pár perces gyakorlatot, ami segít nekünk abban, hogy nyugodtan fejezzük be a napot, és ne ébredjünk másnap az előző nap problémáival.
„Csukd be a szemed, érezd a testedet.
Tapasztalt meg belülről kifelé áramló érzést, és mentálisan csak annyit mondj néhányszor: „Örömteli, energikus test”, és érezd, ami a testeddel történik.
Most fordítsd a figyelmedet a szíved felé, és mondd azt belül magadban: „Szerető, együttérző szív”, és érezd ezt a szívedben.
Most koncentráld a tudatodat, a harmadik szemedet a két szemöldököd közé, és mondd azt a gondolataiddal: „Elmélkedő, éber elme”, és figyeld meg, milyen tiszta, ugyanakkor elmélkedő és csendes az éber elme.
Most pedig terjeszd ki a tudatodat a testeden kívülre, hagyd, hogy átjárjon minden időt és teret, és mentálisan találd meg a lét könnyűségének szándékát.
Most kinyithatod a szemedet.
Ha birtoklod ezt a négy tulajdonságot, minden nap, a testedet és az elmédet, akkor szabad vagy.”