TÖRTÉNETÜNK

NYITVA: Előzetes bejelentkezés alapján

Telefon: 06-20/423-2418

- Mit akarsz, teáskanna-múzeumot?! - kérdezte anyukám nevetve, mert azt hitte, viccelek. - Én is adok neked kettőt - és rámutatott a vitrinben őrzött Hollóházira, meg egy másikra. Akkor még nem tudta, hogy nekem teljesen más teáskannáim vannak, és hogy teljesen komolyan gondolom, amit mondok.

Amikor Angliában voltam, nagyon szerettem a charity shopokat, ahol mindenféle használt dolgot lehet kapni. Ott láttam először egy olyan teáskannát, ami egy házat formázott. Nagyon megtetszett, és ekkortól keresni kezdtem a különleges formájú teáskannákat. Amikor tele lett az angliai ház padlása, akkor gondolkodtam el rajta, hogy ez már sok ahhoz, hogy csak úgy legyen. A másik dolog meg az volt, hogy én is csak akkor láttam a teáskannáimat, amikor megérkeztek, mert ennyinek nem volt hely a házban, ezért aztán mind a padláson végezte, tárolódobozokban.

Közben azt gondoltam, hogy ezeknek a fantasztikus tárgyaknak nem dobozban lenne a helyük, hanem ott, ahol mindenki láthatja ezeket, hogy megnevettessek vagy meglepjék az embereket, mert ugyan kinek jutna eszébe például, hogy egy vécécsésze formájú teáskannát készítsen. Ahányszor ránéztem egy ilyen kannára, mindig jókedvem lett, és szerettem volna ezt megosztani másokkal is, de hogy hol és hogyan, azt akkor még nem tudtam.

Közben sajnos meghalt a nagymamám, és ott maradt egy omladozó vályogház egy dél-baranyai zsákfalu közepén. Senki sem akarta a házat megtartani, de eladni sem lehetett, a bontás meg többe került volna, mint az ingatlan értéke, a felújításról nem is beszélve.

Én viszont szerettem volna azt az öreg házat, azon a helyen, mert a gyerekkoromban ott töltött nyarakat idézte fel bennem, azt a szabadságot és biztonságot, amit csak ott tapasztaltam. Sajnáltam, hogy egyre többen költöznek el és egyre több az üres, omladozó ház. Úgy éreztem, ott a helye a teáskannáimnak, mert a falunak is segíteni tudnék azzal, ha láthatóvá, látogathatóvá teszem a gyűjteményem.

Beszéltem anyukámmal, a nagynénéimmel és a nagybátyámmal is. Nem igazán lelkesedtek ugyan az ötletért, de megkaptam tőlük a mama házát. A neheze persze csak ezután jött: megtalálni a megfelelő embereket a vályogház rendbehozatalához. Ez 2 év után sikerült.

Igen kevés pénzből gazdálkodhattunk, és büszke vagyok arra, hogy a házban rengeteg minden újrahasznosított, használt, felújított, nem igazán van benne, rajta sok új dolog.

Időközben írtam egy mesekönyvet, és az eladásból kapott pénzt is a ház felújítására és a teáskanna-gyűjtemény létrehozására fordítottuk. Azért írom, hogy fordítottuk, mert a férjem mindig mindenben támogatott. Bár olykor furcsállta az ötleteimet, mindig segített a megvalósításukban.

Jónéhány olyan élményemet megírtam a mesekönyvemben, ami a Lapáncsán töltött nyarakat idézi. A kötet 2021 áprilisában jelent meg Angliában, és interneten bárhonnan megrendelhető (Valerie Greenfield: Mouse Tales).

Próbáltunk adományokat is gyűjteni, de nem sok sikerrel. Mindazonáltal nagyon hálásak vagyunk azoknak, akik valamilyen formában támogatták ennek az állandó kiállításnak a létrejöttét, akár valamennyi pénzzel, akár a mesekönyvem megvásárlásával.

Bízom benne, hogy a teáskanna múzeum ugyanazt fogja adni mindenkinek, mint amit én érzek, amikor végignézem a gyűjteményem: rácsodálkozást és örömöt.

Szeretettel várunk!