Napló
2023. 01. 08. 16:46

Kávé, meditáció, Sadhguru

A tegnapi Abraham Hicks részlet nem sikerült valami jól. Amikor valaki nem előadást tart, amire felkészül, hanem kérdésekre válaszol, amiket nem tud előre, akkor néha értelmetlennek tűnik, ha kiragadunk belőle egy részletet, főleg írásban. Ha hallgatjuk, akkor teljesen érthető. Ezért most inkább összefoglalom, miről beszélt a mai videóban Sadhguru, mert különben megint úgy járnánk, mint tegnap Abraham Hicks-szel.

A mennyország világméretű marketingjéről beszélt. Hogy ahány nemzet, annyi ígéret. A muszlimoknál gyönyörű szűzlányokkal, a hinduknál a legfinomabb ételekkel, a keresztényeknél a robot nélküli bőséggel stb. csábítják az embereket, hogy egy tünékeny ígéretért cserébe lemondjanak a boldogságról az életükben itt a földön.

Mindenhol a világon ugyanazt a mennyországot árulják, különböző marketinggel, különböző csoportoknak, és ha valaki nem simul bele a rendszerbe, akkor a fenyegetés is mindenhol ugyanaz: a pokol.

De ki mondta, hogy nem itt van-e a mennyország?
De ki mondta, hogy az életnek a szenvedésről kell szólnia?
Az életnek könnyűnek és vidámnak kellene lennie, és rajtunk múlik, hogy megteremtjük-e a saját boldogságunkat most és itt, a földön.

A reggeli séta előtt megrendeljük ebédre a grillcsirkét, itt kérhetünk hozzá aliolit.
Alioli házi fokhagymás majonéz. Nagyon finom! Ideírom a receptet, hátha valaki ki akarja próbálni.

3-4 fokhagyma
⅔-¾ bögre olívaolaj
1 tojássárgája
1 teáskanál citromlé
só ízlés szerint

Pürésíteni kell a fokhagymát, hozzáadni a tojássárgáját, sót, és krémesre keverni.
Ezután lassan hozzákeverni az olajat. Addig keverjük, amíg kemény krémmé áll össze, és akkor adjuk hozzá a citromlevet. Nyami!

Addig is, amíg sül a csirke, ettünk a parton egy angol reggelit. )

Ma sokan horgásztak, és pont, amikor odaertunk, akkor fogtak ki egy kis polipot. Odamentünk megnézni. Még a horgon volt, amikor valahogy kifordították és elkezdték kibelezni. Nem volt egy jó érzés nézni. De mi a rosszabb, hogy itt kifognak annyit, amennyit megesznek, és nem gyilkolnak le többet, vagy amikor hatalmas halászhálókkal kifogniak mindent, ehetőt és ehetetlent, úgy, hogy nincs is annyira szükség. Nem nekünk kell szembesülnük azzal, hogy elvesszük egy élőlény életét. Azért bánunk ilyen könnyelműen az élőlényekkel, mert mi már csak konyhakészen találkozunk velük, és azt sem látjuk, hogy mennyi marad, ha ennyit vagy annyit lehalásznak.

Ők itt a spanyol kóbor macskák, még kicsik és igen, kicsit dagik. ) Itt etetik őket, de úgy, hogy két nő jön minden nap egy banyatankkal, ami cicakajával van tele. Egy üresen álló ház kertjében tanyáznak senkitől sem háborgatva, urasan. A fiunk mondta, hogy ha beteg valamelyik, azt orvoshoz is viszik.
Most nem voltak sokan a macskák, mert nem etetési időben mentünk.

Vidámabb téma. Beszéltünk egy egyik barátunkkal, aki egy kórusban énekel, hogy milyen jó lenne, ha le tudnának jönni Szent Iván éjjelén és estefelé adnának egy koncertet a teáskanna múzeum udvarán. Már látom magam előtt, hogy a fákon kis égők vannak, a fejünkön virágkoszorú, körül gyertyák és énekhangok. Varázslatos. Remélem, összejön!

Nem tudom, mi a neve ennek a fának, de olyan formájúra nyírják a lombozatát, mint egy malomkő. A közepét lenyesik, így nem nő magasra.